„Boci bölcsi” Etyeken!

Nem unatkoztunk ebben a tanévben sem, kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattunk. A meglehetősen zsúfolt májusi hónapra beterveztünk még egy utolsó kirándulást, ellátogattunk Etyekre, az Ödön-majorba.

9 órakor jött értünk a busz és a Legóvár ovi kis csapata elindult az etyeki Gazdaságba. Nagyon kedves kísérő várt bennünket, akivel megnézhettük a telep fontos színhelyeit. A látnivalók mellett a gyerekek számára érthető magyarázattal is szolgált. Kiemelt jelentőséggel bírt a „boci bölcsi”, ahol kedvükre simogathatták gyerekeink a kis bocikat, meg persze mi is. Bemehettünk a fejőcsarnokba is, és megtekinthettük a hatalmas tartályokat, ahová a friss tej kerül. Végül pedig, egy alapos kézmosás után kedvünkre „kóstolgathattuk” a friss tehéntejet.

Jól elfáradva, és élményekkel gazdagodva tértünk haza. Kedves kísérőnknek pedig már előre bejelentettük, hogy jövőre is jövünk!

 

Györgyné Marcsi – tagóvoda vezető