Nevelési programunk

A helyi program megalkotásának lehetősége 1999-ben új utakat nyitott az óvodai nevelőtestületek előtt is.
Elgondolkodtunk, mit is jelent ez valójában, hiszen a 3-7 éves gyermekek életkori sajátosságai, testi-telki szükségletei - bár egyéni eltéréseket mutatnak -, adottak.
Mi is az, amitől a mi intézményünk más lehet, mint a többi óvoda?

Számba vettük településünk jellemzőit: elhelyezkedését, gyökereit, lakóinak életmódját, természeti kincseit, valamint óvodánk tárgyi- és személyi lehetőségeit, értékeit. Végiggondoltuk, milyen óvodát szeretnénk, mit várnak el tőlünk a szülők és a fenntartó, milyen gyermekeket szeretnénk nevelni.
Az 1994/1995-ös tanévben megfogalmaztuk óvodánk helyi célkitűzéseit, konkrét feladatait. Gyakorlati tapasztalataink így évről-évre gyarapodtak.
Az elmúlt években továbbképzéseken, szakmai kiadványokon keresztül megismerkedtünk több intézmény, szakmai csoport alternatív programjával. Ezek számos ponton találkoztak óvodánk mindennapi gyakorlatával.

Szeretnénk megköszönni az alábbi programok alkotóinak, szerzőinek, hogy szakmai tapasztalataikkal, kiadványaikkal segítették helyi programunk összeállítását:

  • Epochális rendszerű tanulási folyamat az óvodában
  • Komplex prevenciós óvodai program (Porkolábné Dr. Balogh Katalin)
  • Néphagyományőrző óvodai program
  • Négy évszak
  • Tevékenységközpontú óvodai nevelés
  • Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel
  • Mozgásműveltség fejlesztő óvodai nevelési program

Elképzeléseink tervezésekor módszeresen kerestük, vizsgáltuk azokat az eljárásokat, melyek szinte észrevétlenül formálják gyermekeink viselkedését, környezetükkel való viszonyát.

Átgondoltuk, melyek azok a nevelési keretek, módszerek, amelyek során gyarapodnak ismereteik, fejlődnek a mindennapi élethez szükséges képességeik, készségeik. ­
Programunk megfelel az óvodai nevelés országos alapprogramjának, a nemzetiségi nevelés törvényi elvárásainak, homogén és vegyes csoportban is megvalósítható, keretei között sikeresen fejlődhet a hátrányos helyzetű, illetve a valamely területen kiemelkedő képességű gyermek is.

 

 

Palovics Teréz
óvodavezető