"Nemrég érkezett hozzánk egy új kislány.
Azt kérdezte tőlem:
-Mit gondolsz, miért járok én most már ebbe az óvodába?-
-Nem tudom!- válaszoltam
-Azért, mert én is mindig csicsergek!- mosolygott huncutul." (Valóban így van!)
Nagyon örültem a megjegyzésének, mert valóban ez volt az egyik oka, amiért ezt a nevet választottuk.
Sok minden történt velünk az előző évben, olyan is, ami most a képeken nem látható. Óvónőink fele mozgásfejlesztő továbbképzésen vett részt, amelynek a mi óvodánk adott helyet. A többiek már 2010 szeptemberében szintén vizsgáztak ebből a fontos témából.
Nálunk került megrendezésre az egyik szakmai nap (Krónika, 2010. március).
Volt fényképezés, ugráló vár, kirándulások a Parlament épületébe, Ödön majorba, a Zoltán tóhoz, mesenapot tartottunk Benedek Elek születésnapján.
Megrendeztük a névadónkat is, a „Csicsergő” napon sok szülővel és gyermekkel játszottunk együtt az óvodában.
Összeállítottunk néhány kollázst óvodánk életéből, ezeken láthatóak fényképek a hétköznapi életünkből, és az ünnepeinkről egyaránt.
Reméljük, a következő, a 2010/2011-es év is hasonlóan mozgalmas, és sikeres lesz!
Minden kis óvodásnak, szüleiknek és a Csicsergő oviban dolgozóknak is boldog óvodás évet kívánunk:
A Csicsergő óvoda minden munkatársa
és
Puska Zoltánné (Kati néni)
tag-óvoda vezető